|
Újra itt a nyár legnagyobb bulija!
Már-már hagyomány,hogy minden évben a nyár közepén fogjuk magunkat - itt hagyva a poros fôvárost - és elutazunk Mezôkövesdre, hogy 6 napot a tánc és a zene szeretetének hódoljunk,és persze közben nagyokat bulizzunk. Sokak szerint a tavalyi tábor egyetlen hibája az volt, hogy túl rövid volt. Nos, ezt orvosolva idén 1 nappal többet tölthetünk a Zsóry Zsibongóban (6 nap,-5éjszaka) -mindenki nagy örömére!!!
Programok,elhelyezkedés!
Hogy is telik egy napunk? A három fôétkezés között (reggeli ebéd vacsora) délelôtt és délután táncórák vannak,amit kiváló tánctanáraink tartanak a 2 db 240 négyzetméteres, tükrös táncteremben,és a hét végén mindenki bemutathatja a csoportjával a koreográfiát egy elôadás keretén belül. A szabadidôdben játszhattok a tábor centrumában lévô homokos strandröplapda- és focipályán, ezen kívül rúgófal, ping-ppong asztalok, ütôk és tollas felszerelés áll rendelkezésedre. Lehetôség van play-stationozni, tábortüzet rakni, grillezni,bogrács-gulyást fôzni,vagy szalonnát sütni,illetve - közvetlen a tábor szomszédságában lévô strandfürdô frissítô és gyógymedencéiben pancsolni,(tanári felügyelettel természetesen). Esténként humoros - zenés-táncos vetélkedôket,csapatversenyeket rendezünk,ahol minden résztvevôt ajándékkal jjutalmazunk a tábor végén! A nap végénn pedig hatalmasat bulizunk a tábor-dizsiben (freestyle,karaokee, táncpárbaj), ahol Revolution húzza a talpalávalót,amit még az éjszakai zsírosdeszka kajálás sem zavarhat meg.
Az elhelyezés 2 db kôházban,amiben 16 fôs lakóegységek vannak, 4 szobával, 1 fürdôvel és társalgóval.Színes tv és h?tôszekrény is található a kultúrált környezetben amit a személyzet napi 24 órában kiszolgál.
Reggelit,ebédet, vacsorát biztosítanak a tábor szakácsai,amit egy fedett de szabadtéri helyszínen fogyaszthatsz el. Az elsô nap vacsorát, az elutazás napján reggelit és ebédet is adunk.
A Gyermeküdülô a Bükk-hegység lábánál, a Bp-Miskolc közötti 3-as számú fôút mellett található 136 kmm-re Mezôkövesd határában,Zsórífürdôn. A leutazás egyénileg történik. Autóval az M3-on Füzesabonyig, onnan a régi 3-on Miskolc felé 136os kilométerkônél balra a strandfürdô mögött megtalálod a tábort. Vonatok a Keleti pu.-ról indulnak kb. 2 óránként Mezôkövesdre. Az állomásról a 2 busz fog elhozni a táborig, ahol egy fantasztikus hetet tölthetünk együtt.
Helyszín: Mezôkövesd- Zsóryfürdô 3400 Olajfa u. 1. Zsóry Zsibongó Gyermeküdülô Szálláshely
Idôpont: 2006. július 4-9-ig. (keddtôl vasárnapig)
Részvételi díj: 27.000 Huf/fô,amit 3 részletben is kifizethetsz június végéig bármelyik tánciskolánkban.
Az elsô részlet befizetése után a helyed már garantált , ez a foglaló ! Ha esetleg mégsem tudnál eljönni,a táborvezetôség csak kórházi igazolással ad vissza pénzt! Természetesen idén is bárki csatlakozhat hozzánk,nem feltétel,hogy tánciskolás legyél,várunk szeretettel!!! Ha hívsz magaddal egy külsôst, (nem Jamlandest) emberenként 1000 forinttal csökken a részvételi díjad!
Várunk szeretettel,még nem késô jelentkezni,helyek vannak...(de már nem sok...:) ) | |
|
|
Ez itt egy vendégkönyv!!! Azaz:ide írjatok mindenféléket..:D:D:D |
Elöre is köszi a választ! :) puszee |
Sziasztok! Nagyon teccik az oldal, mega tácsuli!!! 8 évig táncoltam...de otthagytam :( és nagyon hiányzik... Szívesen megnéznék egy órát, mert látom van rá lehetőség
Igazából az érdekelne engem h mennyibe kerül havonta a tandíj? |
helloka bp. 3.kerbe van tánc suli? bumyka@citromail.hu |
Tüntetés miatt elmarad a Megatánc...azaz több idô marad gyakorlásra!!! Hajrá Mady!! |
Szióka!
Mi is szurkolunk a Lacinak!:-)
Igaz most nincsenek együtt a Katival,de azért hajrá!
Nóri (Clement-force) |
Jahh,mi is drukkolunk nekik...fôleg a Madynek (Laci) ugyebááár..:D De hajrá mindenkinek...jahh,és kár,hogy a Szíbó Tomi kiesett..:( DEMADYBENTVAAAN!!! Nahh csóóók...
Jamland |
Sziasztok!
Nagyon jó az oldalatok!:-)
Tökjó h a Kati (tánctanárnőnk) megint a Lacit húzta!Mindkettőnek drukkoljatok!
Puszika!
Nóci |
Oníííííllllll!!! THX!!!! Flesselj a fotókon!!! :D:D Nagy rózsaszín bet?s bárki!!! HA mondod,hogy kihez jársz,és milyen csopiba,akkor esetlleg megnézhetem,hogy mire táncoltok,és elküldhetem,de nem nagyon tudom,hogy egyáltalán mit kéne küldeni...
JAmland |
Hát végre valahára megtaláltam az oldalatokat:)
Mágnes,Kata,Cinti,Thüdő,Mady...keep on doin' ya sh....;)
Go JamLand!
béke:
Dj O'Neal |
Sziasztok!:D
Lécci küldjetek nekem hip-hop zenéket vagyis pl amikre táncolunk címeket! Mady léccik vagy thödő! PLS!
köszke!
puszkkkaa:D |
Kedves Táncos! gyere el november 4-én egy fergeteges hangulatu es nagyon latvanyos breaktancversenyre a Csili Muvelodesi Kozpontba es az ott kapott jegyeddel az azt koveto afterpartyra ahol fellep a wacuumairs es a kriminal beats info www.breakdanceworld.eu
|
Jeeh Megtaláltam :DDDD Sry
Kimi |
Sziasztok!Naon yoo a honlap...csak így tovább...JAMLAND FOREVER!!!!Puszi:Dóry |
mert ezt nem találtam + :D PuSsz |
Hejjo ! azt szeretném kérdezni h a 11,12 kerben vagy aközelében van táncoktatás? és ilyenkor még lehet jelentkezni? Kösszi, PusSz: Kimi |
Nahh!!! Válaszolok az összes kérdésre!!! Mindenki,aki ki szeretne próbálni nálunk egy órát,az kattintson a Menüben a Tanárok és oktatási helyszínek részre,és ott megsasolhatja,hogy hol mikor vannak órák. Az elsô próbaóra mindenhol ingyenes,nem veszítetek semmit..és bárki kipróbálhatja. Madynek azért van oldala,mert csináltak neki...:D LOL... meg mert bekerült a Megatáncban a legjobb 16ba,ha valaki esetleg még nem tudná,és ezek után már megérdemel egyet...nem-e? de.Na. Zsol-T neve ZSolti,azt hiszem,ez egyértelm? volt,(bár ki tudja...)de Fekete Zsolt a teljes neve. Ha bármi kérdés még akad,hajrá...:D Cupp. Jamland |
Varunk mindenkit sok szeretettel egy nagyon hangulatos,porgos breaktanc versenyre...mindenkinek egy jo kis delutani program funk es hip-hop zenevel,rengeteg breakes fiuval es lannyal akik ezernyi trukkot mutatnak meg,hogy elnyerjek a fodijat
November 4-én délután Pesterzsébeten a Csili Muvelodési Központ színháztermében www.csili.hu
3 vs 3 break párbajok pénzdíjas elso 3 hely DJ DJ SIENS Franciaországból, a Vagabond Crew egykori DJ-je http://www.myspace.com/beatsiens
délutáni rendezvény kb este 8ig vendég Winyl Warriors Revolution - beatbox
speaker - Dr Bob
Belépodíj 700 HUF 12 éven aluli gyerekeknek 300 HUF
minden info fent lesz a http://www.breakdanceworld.eu weboldalon
06705323077 |
hali :D
szivessen megnéznék egy edzést ha lehet...most szerdán a kezdöket kelenföldön...ugye lehetséges???:O:O
pussza:manóóó |
jah az elöb vera voltam na meg most is:D:D :P :P |
[Friss hozzászólások] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
| |
|
|