|
Újra itt a nyár legnagyobb bulija!
Már-már hagyomány,hogy minden évben a nyár közepén fogjuk magunkat - itt hagyva a poros fôvárost - és elutazunk Mezôkövesdre, hogy 6 napot a tánc és a zene szeretetének hódoljunk,és persze közben nagyokat bulizzunk. Sokak szerint a tavalyi tábor egyetlen hibája az volt, hogy túl rövid volt. Nos, ezt orvosolva idén 1 nappal többet tölthetünk a Zsóry Zsibongóban (6 nap,-5éjszaka) -mindenki nagy örömére!!!
Programok,elhelyezkedés!
Hogy is telik egy napunk? A három fôétkezés között (reggeli ebéd vacsora) délelôtt és délután táncórák vannak,amit kiváló tánctanáraink tartanak a 2 db 240 négyzetméteres, tükrös táncteremben,és a hét végén mindenki bemutathatja a csoportjával a koreográfiát egy elôadás keretén belül. A szabadidôdben játszhattok a tábor centrumában lévô homokos strandröplapda- és focipályán, ezen kívül rúgófal, ping-ppong asztalok, ütôk és tollas felszerelés áll rendelkezésedre. Lehetôség van play-stationozni, tábortüzet rakni, grillezni,bogrács-gulyást fôzni,vagy szalonnát sütni,illetve - közvetlen a tábor szomszédságában lévô strandfürdô frissítô és gyógymedencéiben pancsolni,(tanári felügyelettel természetesen). Esténként humoros - zenés-táncos vetélkedôket,csapatversenyeket rendezünk,ahol minden résztvevôt ajándékkal jjutalmazunk a tábor végén! A nap végénn pedig hatalmasat bulizunk a tábor-dizsiben (freestyle,karaokee, táncpárbaj), ahol Revolution húzza a talpalávalót,amit még az éjszakai zsírosdeszka kajálás sem zavarhat meg.
Az elhelyezés 2 db kôházban,amiben 16 fôs lakóegységek vannak, 4 szobával, 1 fürdôvel és társalgóval.Színes tv és h?tôszekrény is található a kultúrált környezetben amit a személyzet napi 24 órában kiszolgál.
Reggelit,ebédet, vacsorát biztosítanak a tábor szakácsai,amit egy fedett de szabadtéri helyszínen fogyaszthatsz el. Az elsô nap vacsorát, az elutazás napján reggelit és ebédet is adunk.
A Gyermeküdülô a Bükk-hegység lábánál, a Bp-Miskolc közötti 3-as számú fôút mellett található 136 kmm-re Mezôkövesd határában,Zsórífürdôn. A leutazás egyénileg történik. Autóval az M3-on Füzesabonyig, onnan a régi 3-on Miskolc felé 136os kilométerkônél balra a strandfürdô mögött megtalálod a tábort. Vonatok a Keleti pu.-ról indulnak kb. 2 óránként Mezôkövesdre. Az állomásról a 2 busz fog elhozni a táborig, ahol egy fantasztikus hetet tölthetünk együtt.
Helyszín: Mezôkövesd- Zsóryfürdô 3400 Olajfa u. 1. Zsóry Zsibongó Gyermeküdülô Szálláshely
Idôpont: 2006. július 4-9-ig. (keddtôl vasárnapig)
Részvételi díj: 27.000 Huf/fô,amit 3 részletben is kifizethetsz június végéig bármelyik tánciskolánkban.
Az elsô részlet befizetése után a helyed már garantált , ez a foglaló ! Ha esetleg mégsem tudnál eljönni,a táborvezetôség csak kórházi igazolással ad vissza pénzt! Természetesen idén is bárki csatlakozhat hozzánk,nem feltétel,hogy tánciskolás legyél,várunk szeretettel!!! Ha hívsz magaddal egy külsôst, (nem Jamlandest) emberenként 1000 forinttal csökken a részvételi díjad!
Várunk szeretettel,még nem késô jelentkezni,helyek vannak...(de már nem sok...:) ) | |
|
|
Ez itt egy vendégkönyv!!! Azaz:ide írjatok mindenféléket..:D:D:D |
No para Renato,itt is lesznek képek,csak én még nélkülözöm a netet...Extra képek egyéb bulikról is.!!! |
Csumizok mindenkit!
Hangya |
Jamland a legjobb!Ide gyertek!! |
JAMLAND 4EVER!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! |
Szia! Nem gond,hogy ide írtál,itt is el tudom mondani a lényeget,így legalább azok is látják,akiket még rajtad kívül is érdekel.. De a további leveleket küldheted a levelek rovatba is.. A breakkel kapcsolatos félelmed tényleg nem alaptallan,tény,hogy a tánciskolánk isnkább a hip-hop elemekre megy rá,úgy,ahogy ez általában máshol is így van... Vannak olyan tanáraink,akiktôl tudsz break elemeket is tanulni,de valószín?,hogy ezt nem fogod az órán koreográfiában megtanulni,mert akkor kevesen tudnák követni az órát,és a többséghez kell igazodnunk.. De szerintem a tanárod meg tudja mutatni az adott mozdulatokat,ha megkéred,és onnantól csak gyakorlás kérdése.. Break elemekkel náluk is leginkább a fiúk foglalkoznak.. De ha breaket is akarsz tanulni,és hip-hopot is,akkor sajnos döntened kell,hogy mit szeretnél jobban. Vannak külön breakes sulik,ott is meg lehet kérdezni,ott viszont borzalmas a hip-hop általában.. Nos,döntsd el,és kérdezz még nyugodtan.. Az oktatás heti 2,azaz havi 8 alkalom,ez 4500 ft-ba kerül. Nyugodtan meg lehet nézni az órákat,várunk.. Üdv. Jamland |
respect for all amm en csak annyit tennek hozza szentem joh ez az oldal .. de nos ez a szavazos dolog hat itt csak az tud szavazni aki hozzatok jar... amm es lenne itt meg1 dolog so ez a break oktatas ez hogy nez ki? mert en mar jartam tanciskolaba ahol az volt hogy hip hop es break erre break semmi nem volt es az is kiderult a forma semmit sem tud breakelni :D jah es meg 1 utolso hoyg ez havi mennyi? es sorry hogy a vendegkonyvbe irtam majd a moderatorokat megkerem helyezzek oda ahol ennek lennie kene pls .
|
Sziasztok!
Tök jo ez az oldal!Imádom a hip-hop-ot!!!!Minden álmom hogy olyat táncoljak!Életemben egyszer táncoltam,egy ugynevezett Karacs Napon --->nagyon jo volt:-)...!(azota szeretem a hip-hop-ot)Sajnos nem tudok eljutni abba a táborba,pedig nagyon szeretnék!na mind1!
Sok sikert nektek...
Dia |
Ha tudsz jobbat,akkor hajrá, és soxerencsét. |
hy!eléggé szar az oldal!most nem azért de eléggé ciki! |
CSŐ csináltam én is jamlandes oldalt ha vkit érdekel akkor nézze meg: www.gportal.hu/renato4jamland |
[Friss hozzászólások] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
| |
|
|