|
Újra itt a nyár legnagyobb bulija!
Már-már hagyomány,hogy minden évben a nyár közepén fogjuk magunkat - itt hagyva a poros fôvárost - és elutazunk Mezôkövesdre, hogy 6 napot a tánc és a zene szeretetének hódoljunk,és persze közben nagyokat bulizzunk. Sokak szerint a tavalyi tábor egyetlen hibája az volt, hogy túl rövid volt. Nos, ezt orvosolva idén 1 nappal többet tölthetünk a Zsóry Zsibongóban (6 nap,-5éjszaka) -mindenki nagy örömére!!!
Programok,elhelyezkedés!
Hogy is telik egy napunk? A három fôétkezés között (reggeli ebéd vacsora) délelôtt és délután táncórák vannak,amit kiváló tánctanáraink tartanak a 2 db 240 négyzetméteres, tükrös táncteremben,és a hét végén mindenki bemutathatja a csoportjával a koreográfiát egy elôadás keretén belül. A szabadidôdben játszhattok a tábor centrumában lévô homokos strandröplapda- és focipályán, ezen kívül rúgófal, ping-ppong asztalok, ütôk és tollas felszerelés áll rendelkezésedre. Lehetôség van play-stationozni, tábortüzet rakni, grillezni,bogrács-gulyást fôzni,vagy szalonnát sütni,illetve - közvetlen a tábor szomszédságában lévô strandfürdô frissítô és gyógymedencéiben pancsolni,(tanári felügyelettel természetesen). Esténként humoros - zenés-táncos vetélkedôket,csapatversenyeket rendezünk,ahol minden résztvevôt ajándékkal jjutalmazunk a tábor végén! A nap végénn pedig hatalmasat bulizunk a tábor-dizsiben (freestyle,karaokee, táncpárbaj), ahol Revolution húzza a talpalávalót,amit még az éjszakai zsírosdeszka kajálás sem zavarhat meg.
Az elhelyezés 2 db kôházban,amiben 16 fôs lakóegységek vannak, 4 szobával, 1 fürdôvel és társalgóval.Színes tv és h?tôszekrény is található a kultúrált környezetben amit a személyzet napi 24 órában kiszolgál.
Reggelit,ebédet, vacsorát biztosítanak a tábor szakácsai,amit egy fedett de szabadtéri helyszínen fogyaszthatsz el. Az elsô nap vacsorát, az elutazás napján reggelit és ebédet is adunk.
A Gyermeküdülô a Bükk-hegység lábánál, a Bp-Miskolc közötti 3-as számú fôút mellett található 136 kmm-re Mezôkövesd határában,Zsórífürdôn. A leutazás egyénileg történik. Autóval az M3-on Füzesabonyig, onnan a régi 3-on Miskolc felé 136os kilométerkônél balra a strandfürdô mögött megtalálod a tábort. Vonatok a Keleti pu.-ról indulnak kb. 2 óránként Mezôkövesdre. Az állomásról a 2 busz fog elhozni a táborig, ahol egy fantasztikus hetet tölthetünk együtt.
Helyszín: Mezôkövesd- Zsóryfürdô 3400 Olajfa u. 1. Zsóry Zsibongó Gyermeküdülô Szálláshely
Idôpont: 2006. július 4-9-ig. (keddtôl vasárnapig)
Részvételi díj: 27.000 Huf/fô,amit 3 részletben is kifizethetsz június végéig bármelyik tánciskolánkban.
Az elsô részlet befizetése után a helyed már garantált , ez a foglaló ! Ha esetleg mégsem tudnál eljönni,a táborvezetôség csak kórházi igazolással ad vissza pénzt! Természetesen idén is bárki csatlakozhat hozzánk,nem feltétel,hogy tánciskolás legyél,várunk szeretettel!!! Ha hívsz magaddal egy külsôst, (nem Jamlandest) emberenként 1000 forinttal csökken a részvételi díjad!
Várunk szeretettel,még nem késô jelentkezni,helyek vannak...(de már nem sok...:) ) | |
|
|
Ez itt egy vendégkönyv!!! Azaz:ide írjatok mindenféléket..:D:D:D |
Sok sikert a Jamland fellépőknek 7főőőn:) |
CSINÁLJATOK VERSENY MENÜT
ÉS IRJÁROK KI AZ EREDMÉNYEKET
LÉCI
KÖSSZZIIIII |
HOL LESZ A VERSENY??????????????? |
na csumi ! a tábor pontos időpontja július 21-26-ig ! gyertek , mert nagy party lesz . ápr.22-én meg verseny .... csumi thüdő |
Sziasztok! Az Április 22-ei versenyre külsősök jelentkezhetnek? És meddig van a nevezési határidő? Köszi |
Én is becsodálkoztam,amikor beírtátok Dettyt Újpestre...:D |
Bocsika,de Detty nem Újpesten tanít,hála az égnek,hanem Szentendrén!!!!!!!!!! |
Bocsika,de Detty nem Újpesten tanít,hála az égnek,hanem Szentendrén!!!!!!!!!! |
Én is csak szeretnék szólni hogy SOROKSÁRON PEDIG SZANDY TANÍT!!Puszi |
Hello!
Csak szeretném felhívni a figyelmet, hogy Újpesten tanít még Aradi Detty is, és őt is be kéne írni a "Tanárok,oktatási heéyszínek" -hez! Csak szólok! :-) |
És az utolsó levelem ma este: aki jár a Jamlandbe,az már valószín?leg tudja,de az ide látogatóknak külön leírnám: ebben az évben is tánctábor,júliusban (asszem 16-21),de megeshet,hogy késô van,és nem ez a helyes idôpont,szóljatok...lényeg: Thüdô fantasztikus meghatározása szerint 29ezer magyar forintba fog kerülni a tábor,a szokásos megunhatatlan helyünkön,a Zsóry fürdôben. Ugyebár: szállás,étkezés biztosítva, hangulat,táncórák egész nap szintén,a Dj végre megint Revolution barátunk lesz, és már csak annyi a dolgotok,hogy jelentkezzetek a vezetô tanárotoknál,(avagy aki nem jamlendes,az itt kaphat infot: cynti-c@freemail.hu) és elvonszoljátok magatokat odáig...a többit mi intézzük..:D:D:D Jahh,akinek az a vágya,hogy minden nap leigya magát,és matton széthánnya a tábor egész területét,és másnap délutánig aludjon a táncóra helyett,az jobb,ha nem jön...(ezt az összes tanár nevében mondom) szóval,hawaii!!!! Gyertek!! Csóxi,smaccantás.. |
Szintén ide tartozik: Jamlandes verseny Április 22 vasránap 12.00-17.00. a Lôrinci Sportcsarnokban.Belépô 1000Ft. Nevezési díj: ezer ft minden kategóriában/fô/koreográfia. Egyéniben,párosban,csoportban(max 7 fô) és formásióban (max 20 fô) is lehet indulni,vállalkozó szellem?ek,hajrá!!! Ha van kérdés vele kapcsolatban,ide írhattok...jam |
Nahh,meg is néztem,nem rontotam el,mert Kistarcsának,Óbudának, Csepelnek és Lôrincnek bizony vannak fenn képei...a többi sulinak pedig azért nincs,mert én már fel is tenném,de a tanárok nem küldtek egy darab képet sem többszöri kérlelés,sírásrívás,térdenállva üvöltözés után sem..szóval..nem tok mit tenni.De ha csináltok képeket,vagy ha bárkinek van,akkor még mindíg ide várom: cynti-c@freemail.hu csóközön jam |
Azért,mert leírod 60szor,még nem lesz jobb...boccs...én felraktam képeket,le is igazolta,hogy fent vannak,ehez képest ti nem látjátok...nem értem én sem. A tanáraitok még mindíg nem raktak fel képeket,ez nem az én hibám,hanem az övék..szóljatok nekik,mondtam ezerszer. Jam |
JÓ KIFOGÁS HOGY NINCS KÉP... NEM HISZEM EL HOGY NE LENE LEGALÁBB EGY KÉP MINDENHOVA! A BEÉVÁROSIAK A SZENTEK VAGY MI??? CSAK ŐK TÁNCOLNAK JÓL????????? |
JÓ KIFOGÁS HOGY NINCS KÉP... NEM HISZEM EL HOGY NE LENE LEGALÁBB EGY KÉP MINDENHOVA! A BEÉVÁROSIAK A SZENTEK VAGY MI??? CSAK ŐK TÁNCOLNAK JÓL????????? |
JÓ KIFOGÁS HOGY NINCS KÉP... NEM HISZEM EL HOGY NE LENE LEGALÁBB EGY KÉP MINDENHOVA! A BEÉVÁROSIAK A SZENTEK VAGY MI??? CSAK ŐK TÁNCOLNAK JÓL????????? |
JÓ KIFOGÁS HOGY NINCS KÉP... NEM HISZEM EL HOGY NE LENE LEGALÁBB EGY KÉP MINDENHOVA! A BEÉVÁROSIAK A SZENTEK VAGY MI??? CSAK ŐK TÁNCOLNAK JÓL????????? |
JÓ KIFOGÁS HOGY NINCS KÉP... NEM HISZEM EL HOGY NE LENE LEGALÁBB EGY KÉP MINDENHOVA! A BEÉVÁROSIAK A SZENTEK VAGY MI??? CSAK ŐK TÁNCOLNAK JÓL????????? |
[Friss hozzászólások] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
| |
|
|